Vasárnap újra ott álltam a pult mögött, végre, már annyira hiányzott:) Szuper volt, nem éreztem egy cseppet sem, hogy kimaradt egy év. Persze anyukám és a tesóm segítsége nélkül lehetetlenség lett volna mind felkészülni, mind pedig ott lenni, úgyhogy nagyon nagyon köszi nektek:))
A babák hatalmas sikert arattak, az ötletet nagyon szeretik az emberek, de arról a legtöbbjüknek fogalma sincs, mennyi munka van egy ilyen baba elkészítésében, így nem is értékelik a "rajzolt" megoldást, számukra nemsokára itt lesznek a szitanyomással készített változatok:))
kedd, december 14, 2010
csütörtök, december 09, 2010
A nagy visszatérés:)
Vasárnap egy év kihagyás után debütálok a WAMP-on.
És ne a gödörbe gyertek, mert most a Millenáris B csarnokában leszünk, délelőtt 10-től este 8-ig!
Várunk benneteket Rozival:)
És ne a gödörbe gyertek, mert most a Millenáris B csarnokában leszünk, délelőtt 10-től este 8-ig!
Várunk benneteket Rozival:)
vasárnap, november 28, 2010
szombat, november 27, 2010
kedd, november 23, 2010
Egy hét otthon. Mióta tizenkilenc évesen elköltöztem, nem töltöttem még egyhuzamban ennyi időt a szülői házban. Most viszont alig akartam eljönni. Tíz hónapja nem volt ennyi szabadidőm mint most, úgyhogy varrtam, ezerrel:)), a szüleim pedig Rozit szórakoztatták egész nap:)). A babákon kívül kitűzők is készültek, majd mutatom! És hogy miért ez a nagy készülés? Decemberben visszatérek a Wampra, igaz hogy csak egy alkalom erejéig, de már ez is haladás!
hétfő, november 08, 2010

A cérnával rajzolás biztosan marad, de talán a filcanyagról áttérek sima textilre, hogy szeretgetnivaló baba legyen belőle, mert így nagyon merev, és kemény. Esetlek a fejrész marad filcből, de ezt még nem döntöttem el. A testforma is változik majd, egy picivel hosszabb nyak, és a kézmegoldás is más lesz...de azt hiszem jó irányban haladok.
Nekem amúgy tetszik ez a baba is , így ahogy van, gyerekszoba dekorációként, a polcon csücsülve szerintem tökéletes, csak én most gyerekkézbe való játékot szeretnék, és ennek a kritériumnak nem felel meg, úgyhogy csapó kettő!
csütörtök, október 28, 2010
péntek, szeptember 03, 2010
Hortenziák (ELKELT)
Ha valaki szeretné ezt a faliképet(egy pályázatra készítettem, de lecsúsztam a határidőről), most féláron eladó (eredeti ár, és leírás itt: www.ledanna.meska.hu). Rengeteg munkám van benne, de minek álljon a szekrényben, nem tudom hova tenni, a mi lakásunk hangulatához nem passzol, úgyhogy elhatározásra jutottam, és így is megválnék tőle.
Ha nincs jelentkező, azt hiszem átalakítom, kicsit modernizálom, és varrok belőle takarót:))

szerda, szeptember 01, 2010
Cérnával rajzolva
1. Untitled, 2. Untitled, 3. Crochet brooch, 4. Birdie, 5. Dotted brooch, 6. Birdie with blue cage, 7. Pink rose-brooch, 8. Untitled, 9. Loneliness (detail), 10. New brooches, 11. Birdie (brooch), 12. New brooches, 13. In flowerish dress, 14. Untitled, 15. Spring collection 3., 16. Pregnancy, 17. New bags-detail, 18. Purse, 19. táska 027-1, 20. táska 002, 21. New brooches, 22. Long necklace with crochet medal, 23. Untitled, 24. Spring collection, 25. Klein-blue brooch, 26. Brooch, 27. New brooches, 28. Mother with her little boy (keyholder), 29. Dotted brooch, 30. Silver rose (brooch), 31. Pastel, 32. Drawn with needle, 33. Untitled, 34. táska 013, 35. New bags-detail, 36. Girl with rose (necklace)
vasárnap, augusztus 15, 2010
Takaró Rozinak
Rozi mellett nem igazán lehet varrni. Barcelonai nyaralásunk előtti nap örültem, hogy egyáltalán be tudok pakolni. Matyi sem volt itthon, Rozi üvöltött, ha letettem, úgyhogy lehetetlen vállalkozásnak tűnt az előző nap elkezdett takaró befejezése, de ha én egyszer valamit a fejembe veszek...szóval indulás előtt pár órával még a pom-pom-okat varrtam föl rá:), de megérte, egész nyaralás alatt nálunk volt. Persze ha több időm lett volna, több rátét kerül rá, talán a tűzésre, és a szegélyezésre is több gondot fordítottam volna, de összességében elégedett vagyok ezzel az "összedobott" verzióval is:)
péntek, július 30, 2010
vasárnap, július 25, 2010
Festett képek
Ritka pillanat, de van, amikor elkap a hév, és festenem, rajzolnom kell. Tudni persze nem tudok, egy időben elhatároztam hogy megtanulok, jártam is serényen órákra, de elég hamar elegem lett a kockákból, kancsókból, aktokból, és leginkább a drapériából, úgyhogy feladtam. Nekem ehhez nincs türelmem, pedig hiába van meg a fejedben a kép, amit papírra vetnél, a kezed nem fog engedelmeskedni, és képtelen leszel kifejezni azt, amit szerettél volna.
Számomra ezért általában csalódottsággal végződnek az ilyesfajta fellángolások, de azért néha mégis sikerül, ha máshogy nem, hát hangulatilag, a színekkel variálva... és a fogyatékosságaim pótlásaként, más anyagokat is felhasználva (ez a mixed media nagyon nagy találmány:)) már elégedett vagyok az eredménnyel:)
A képek fa alapra festettek, méretük 12×12cm
kedd, július 13, 2010
hétfő, július 12, 2010
szerda, július 07, 2010
Szerzemény
Beleszerettem ezekbe a pom-pom-os zsinórokba. Azért különlegesek, mert nagyon minik rajta a gömböcskék, babaruhák készítéséhez ajánlja az eladó.
A cérnával rajzolt kitűzőim, párnáim, képeim díszítésére, keretezésére fogom használni őket, már alig várom, hogy megérkezzenek.
A többi apróság is nagyon édes, gondolatban már mindennek megtaláltam a helyét, de hogy a valóságban ez mikor történik meg, az már más kérdés.
péntek, június 25, 2010
Takaró Rozinak
Már megint itt, és még mutatni is tudok valamit!:) Nem hiszem el:)
A takaró félkész állapotban van, jópár részlet hiányzik még róla. Rozinak készül, amolyan fűre teríthető, pikniktakaró féle. A bélése két réteg, vastag, puha anyag, emiatt viszont iszonyúan nehéz, alig bírom a varrógép alatt mozgatni, majd leszakad a csuklóm.
Az alap csupa batikolt négyzetből áll, rajta filcalapú cérnarajzok. Lesznek még rajta kiemelkedő, birizgálható, rágcsálható részek is:))

csütörtök, június 24, 2010
Új névjegy
Már untam a régit, úgyhogy váltottam. Ugyanennek van még halványsárga és rózsaszín változata is.
Már csak varrnom kéne, hogy legyen mihez felhasználni:)
vasárnap, június 20, 2010
Újabb párnahuzatok
Rozi ül a kisszékében a varróasztalon, és varrok. Néha akár negyed órát is elvan így:) Azért ha lassan is, haladok. A múltkori párnahuzat azonnal gazdára lelt, és készülnek az újabbak is, de teljesen más jellegűek lesznek, csak a cérnarajzok, és a szalagzáródás marad.
hétfő, június 14, 2010
Már több mint két hónapja?!
Most látom, hogy már több mint két hónapja nem írtam ide, így azt sem vettem észre, hogy jópár engedélyezésre váró komment is érkezett.
Teljesen elfelejtettem, hogy pár hónapja beállítottam a blogot úgy, hogy az egy hónapnál régebbi bejegyzéseimhez érkező hozzászólások ne kerüljenek automatikusan ki, amire azért volt szükség, mert rengeteg spam-et kaptam az elmúlt időszakban, és ezeket elég nehéz visszakeresgélni és törölni.
Mindenkinek köszi az érdeklődést, jól vagyunk, Roziról pedig a saját (www.szandairozi.blogspot.com) oldalán olvashattok:) Amúgy jobboldalt kint van a képes link!
De amiért valójában jöttem, az ez a párnahuzat. Hosszú időszak után végre mutathatok is valamit :)
A fedlap vatelinnel bélelt, cérnával rajzolt, a pöttyöket textilfilccel rajzoltam. Elég nagy méretű (50×50cm-es), és legjobban a kockás szalagos záródását szeretem. Úgy van megoldva, hogy a bélés alá lehet bújtatni a pánát, így attól függően, milyen szorosan kötjük masnira, kivillan a gyönyörű, virágos bélésanyag:)

csütörtök, április 01, 2010
szerda, március 17, 2010
Pasztell
Terhességem utolsó heteiben nagy fúrás, faragásban voltunk. Hatalmas felfordulás volt, rettegtem, nehogy meginduljon a szülés mielőtt mindennel végzünk:) Kitaláltam, hogy egy faltól falig szekrényben rejtjük el az összes ruhánkat, dobozainkat, porszívót, kacatokat. A szekrényre sínt szereltünk, arra függönyök kerültek. Először egyszínűek, de borzalmasan sivár és lehangoló volt a látvány. Valahogy meg kellett törni ennek a hatalmas felületnek az egyhangúságát. Így készült ez az egyszerű, négyzetekből varrt függöny. Hát igen, alapesetben egyszerű, na de szülés előtt, hatalmas hassal rakosgatva a padlón ide-oda a négyzeteket, míg a megfelelő színhatás kialakul, térdizületekkel, amelyek felálláskor már nem engedelmeskednek:))
kedd, március 16, 2010
Néha már varrok is:)
Ezt a táskát megrendelésre készítettem. Nem sikerült elkészülnöm vele Rozi születéséig, és fogalmam sem volt, hogy egyáltalán a közelébe jutok-e a varrógépnek az elkövetkező néhány hónapban, de szerencsére igen :)
Ha nem is túl sokat, de napi egy-két órát már eltöltök varrással, horgolással. Rozi takarója is készül, öt blokkot kell még elkészítenem, azután már csak az összeállítás van hátra.
Ha nem is túl sokat, de napi egy-két órát már eltöltök varrással, horgolással. Rozi takarója is készül, öt blokkot kell még elkészítenem, azután már csak az összeállítás van hátra.
péntek, február 12, 2010
Új blog
Köszönöm a sok-sok gratulációt:) Nagyon jólesett :)
Ezt a blogot továbbra is az alkotásaim számára szeretném fenntartani. Roziról mostantól itt olvashattok:
http://szandairozi.blogspot.com/
csütörtök, február 04, 2010
Rozi
Január 26-án, délután 2órakor megérkezett Szandai Rozi 61 cm-el, 3890grammal! Egy hét kórház után újra itthon! Minden rendben velünk :)
hétfő, január 04, 2010
36. hét és minden ami eddig kimaradt
Elteltek az ünnepek. Nekem már elég fárasztó volt a rokonsággal teli néhány nap, a felszedett plusz kilók sem használtak az amúgyis nehézkes mozgásomnak (karácsony estére már négy félkilós mákos bejglin voltam túl), és csak az ünnepek utáni leengedésben vettem észre, hogy valószínűleg kicsit túlpörgettem magam , a három wamp, a karácsonyi készülődés..., egy hétig szinte csak aludtam:)
Évek óta hatalmas, plafonig érő karácsonyfánk szokott lenni, de most nem vágytam rá, ráadásul nem is fotóztam még le, pedig ennek a dokumentálása is hagyomány már a blogomon (az első bejegyzésem is egy kép volt az akkori fánkról) Most viszont találtam egy képet (a férjem állandóan járkál utánam a géppel:)), amin félig-meddig látszódik:)
Köszönöm az ünnepi jókívánságokat,és bocsánat, hogy nem válaszoltam a levelekre, de már annyira másfelé járok:))
Szóval itt és most szeretnék mindenkinek nagyon sok boldogságot kívánni erre az évre!!!
A napokban ért a felismerés, hogy már a finisben vagyunk. Persze voltunk már szülésfelkészítőn a férjemmel, merthogy apás szülést tervezünk korábbi elhatározásommal ellentétben, láttunk már a világ minden táján lezajló születésekről szóló filmet, de a legutóbbi, szülésről szóló oktatófilm sokkoló volt! Kezdek kicsit félni, de ez amolyan várakozással teli félelem, nincs választási lehetőségem, szülni fogok, és kész:))
Amikor a filmben arról volt szó, hogy erre a hétre valószínűleg már mindent összekészítettünk a kórházba induláshoz, akkor összenéztünk a férjemmel. Nemhogy mindent, semmit sem, úgyhogy másnap irány egy nagyobb bababolt, gondoltam veszek pár apróságot, ráhangolódok a dologra, megnézem a kínálatot. Kezdjük a legegyszerűbbel, egy cumisüveggel-gondoltam naivan-merthogy körülbelül százféle volt, különböző korú gyerekeknek más és más, de ez még mind semmi mert van altató, hasfájásra kialakított, lassú áramlású, és így tovább. Kezdtem besokallni. Eszembe jutott a saját gyermekkorom, amikor egyféle volt, mégis megfelelt, dehát mit lehet tenni választanom kellet, és fél óra után, amikor már rosszul voltam a csicsásabbnál csicsásabb daraboktól, vettem egy sima átlátszó cumisüveget. Nehéz menet volt! Mi lesz a babakocsinál??
Varrni nem nagyon varrtam mostanság, bár kénytelen leszek újból nekiállni, mert még van pár megrendelésem erre a hónapra. A mostani kéréseket viszont sajnos, nehéz szívvel de már vissza kellett utasítanom.Persze titkon reménykedem, hogy néha azért lesz némi időm az alkotásra, de határidőkkel semmiképpen sem szeretném stresszelni magam. Nyáron viszont már tervezem, hogy újból kint leszek a wampon.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)