szerda, március 17, 2010

Pasztell

Terhességem utolsó heteiben nagy fúrás, faragásban voltunk. Hatalmas felfordulás volt, rettegtem, nehogy meginduljon a szülés mielőtt mindennel végzünk:) Kitaláltam, hogy egy faltól falig szekrényben rejtjük el az összes ruhánkat, dobozainkat, porszívót, kacatokat. A szekrényre sínt szereltünk, arra függönyök kerültek. Először egyszínűek, de borzalmasan sivár és lehangoló volt a látvány. Valahogy meg kellett törni ennek a  hatalmas felületnek az egyhangúságát. Így készült ez az egyszerű, négyzetekből varrt függöny. Hát igen, alapesetben egyszerű, na de szülés előtt, hatalmas hassal rakosgatva a padlón ide-oda a négyzeteket, míg a megfelelő színhatás kialakul, térdizületekkel, amelyek felálláskor már nem engedelmeskednek:))

kedd, március 16, 2010

Néha már varrok is:)

Ezt a táskát megrendelésre készítettem. Nem sikerült elkészülnöm vele Rozi születéséig, és fogalmam sem volt, hogy egyáltalán a  közelébe jutok-e a varrógépnek az elkövetkező néhány hónapban, de szerencsére igen :)




Ha nem is túl sokat, de napi egy-két órát  már eltöltök varrással, horgolással. Rozi takarója is készül, öt blokkot kell még elkészítenem, azután már csak az összeállítás van hátra.









A kép pocsék lett, mert este fényképeztem, ugyanis napközben alszom. Reggel fekszem, késő délután kelek. És már nem is Rozi miatt.Ő mostanra viszonylag jól alszik éjszaka, viszont nekünk sikerült teljesen átállnunk a fordított életmódra