szombat, október 31, 2009

27.hét

Hihetetlen, de ez már a 27.hét, már csak három hónap és megpillanthatjuk Rozit :))) Már nagyon izgatottan várjuk az érkezését.

Elkezdtem készíteni a takaróját is, bár sikeresen leragadtam ennél a fa motívumnál:)) De mindegy, nem szeretném elkapkodni, majdcsak jön az ihlet. Nagyvonalakban úgy tervezem, hogy lesz még rajta néhány cérnával rajzolt motívum (kislány, madárka), belehímzem a nevét, és többszínű keretet kap ugyanebben a visszafogott színvilágban.
Bár sűrűn szeretném tűzni, de mivel alvós-takarónak készül, és a tűzés kicsit merevvé tenné, ezért kap még egy plusz polárjellegű réteget is.



...és a barna is


péntek, október 30, 2009

Elkészült a piros táska



Vállon átvetve hordható (vállpánt hossza 97cm, szélessége 3cm), nagy méretű táska, amiben kényelmesen elférnek A4-es méretű füzetek, könyvek (31×40cm). Egy belső zsebe van, mágneszárral záródik.



kedd, október 27, 2009

Posta

Engem is utolért a sorsom. Eltűnt a postán az egyik lovacskám. Hozzáteszem nem ajánlva adtam fel, amire mondhatnátok, hogy akkor ne is csodálkozzak, és a kedves testvérem mondta is. Azután tegnap felhívott.

Egy barátnőjének küldött születésnapi ajándékot vidékre, expressz, ajánlva. Az ünnepelt azonban nem kapta meg, és már nem is fogja, mert nyoma veszett! Persze, utána lehetett nézni, Tiszafüredre még meg is érkezett, de ott már az volt regisztrálva a postán, hogy kivitték a csomagot, mire a címzett jelezte, hogy ő semmit sem kapott, semmit sem írt alá. És most kapaszkodjatok meg, mi volt a válasz!! Bár lehet hogy ez csak nekem újdonság????

Ha olyan a postaláda, hogy megfelelően zárható, nem kell aláírni semmit, nyugodtan belegyömöszölheti a csomagot a postás!  De könyörgöm, akkor mi értelme az egésznek????

Azóta utánanéztünk a dolognak, és van egy olyan szolgáltatás, hogy tértivevény + 125Ft-ért, és ez már megfelelően biztosítottnak tűnik. Ezt az összeget persze az ajánlott díjon felül kell még fizetni:))

szombat, október 17, 2009

A legújabb táskáim-készülőben

 
Már csak a bélés és a vállpánt van hátra, és elkészülnek a legújabb táskáim:) Még nem döntöttem el, de lehet, hogy még rózsadíszt is kapnak a rajzolt leányok. Ki a hajába, ki a ruhájára:)







szombat, október 10, 2009

Holnap WAMP

WAMP - Finn Fatale fesztivál a design héten

Finn programsorozattal készült a WAMP a Design Hétre. Októberben legközelebbi nyelvrokonainkat látjuk vendégül, hogy a finn designról származó ismereteinket ne csak a szauna strapabíró fáinak és a scifikből ismert futurisztikus félgömb bútoroknak megcsodálásából szerezzük.

Finn-magyar WAMP design vásár kivételesen az Iparművészeti Múzeumban
2009. október 11.
10.00-18.00
Iparművészeti Múzeum

A havi WAMP design vásár most új helyszínen, válogatott designerek termékeivel, valamint finn és skandináv színekkel és formákkal egészül ki:
Finlandia a Magyar Design-ért

A WAMP októberi vásárán idén a Finlandia egy Különdíjat oszt ki az általuk legjobbnak ítélt tervezőnek. A díjat a Finlandia a WAMP Finn Fatale megnyitóján létesített jégbár teljes bevételéből ajánlja fel, ráadásul, aki a megnyitón a welcome drinkek fölött fogyaszt még Finlandia italt, egyben sorsoláson is részt vehet, ahonnan egy Finlandia csomagot vihet haza.
Díjkiosztó: 16 óra

Sztárdesignerek termékei - design tárgyak, cool kiegészítők és karórák hihetetlen kedvezménnyel most a WAMP-on, az Aron Design Store standjánál.
DJ Hanglemezbarát, vagyis Pánczél László Tilos-közeli lemezlovas downtempós, lounge-os ritmusokkal kápráztatja majd el a WAMP vendégeit.
Egész nap WAMP design piac, design könyvstand, koktélbár és gyereksarok a NOHA stúdió szervezésében.

A természet arcai finn designkiállítás
2009. október 2-25.
Iparművészeti Múzeum
A Design Forum Finland utazókiállítása a legnagyobb finn tervezők tárgyaiból mutat be ízelítőt. A formatervezés, a képzőművészet és az építészet új témái vajon még mindig tükrözik az északi erdők színeit, motívumait, ritmusait és struktúráját?
A Finn Fatale programsorozat sztárvendége: Harri Koskinen

Harri Koskinen előadása
2009. október 9. 11.00 - MOME Auditórium
1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.
Harri Koskinen napjaink egyik legismertebb finn designere most a WAMP meghívására Budapestre érkezik. Megrendelői között olyan nagynevű cégek szerepelnek, mint az Artek, a Cassina, a Finlandia Worldwide, az Iittala, a Magis, a Marimekko vagy a Muji. A design alapvető kérdéseire reflektáló praktikus és innovatív tárgyai közül a jégkockába dermesztett villanykörtét formázó Block lámpa a New York-i Museum of Modern Art design gyűjteményében is helyet kapott. Most akciósan megvásárolhatja a WAMP design vásáron az Aron Design Store standjánál!

WAMP-KÉK Pecha Kucha Night és Party
2009. október 8. 20.20
Iparművészeti Múzeum, Üvegcsarnok
Party hangulatfelelős: Fine Cut Bodies és VJ Admonkey

Ami a gasztronómiában a sushi vagy a sportban a szumó, az építészeti- és design szcénában a Pecha Kucha! Rövid, tömör, ütős, ahol építészek, designerek és művészek mutatják be munkáikat, minden előadó csak 20 képet vetíthet, egyenként 20-20 másodpercig. Belépőjegy: 1200 Ft

A hangulatról az egész este üzemelő Finlandia Jégbár gondoskodik. A Finlandia a Bár teljes bevételét a WAMP-on kiosztásra kerülő Különdíjra fordítja, így aki a welcome drinkek fölött fogyaszt Finlandia italt, nemcsak a hazai ifjú tehetségeket támogatja, de egyben sorsoláson is részt vehet, ahonnan egy Finlandia csomagot vihet haza.
A Finn Fatale programsorozat a Design Hét Budapest 2009 eseménysorozat hivatalos része, a Finnagora, a Finn Nagykövetség és a Finlandia támogatásával valósult meg. Partnereink az Iparművészeti Múzeum, a MOME és a KÉK.


www.wamp.hu

szerda, október 07, 2009

kedd, október 06, 2009

Megrendelések







A tegnap mutatott kitűzők valójában ennek a darabnak a hatására készültek. Egy megrendelőm kért egy korábbi munkámhoz hasonlót.
Vagyis pont olyat, de mivel ezeknek a kitűzőknek nincs mintarajzuk, mivel a varrógép alatt születnek, nehéz a pontos rekonstrukció.

Magamtól nem jutott volna eszembe, hogy újból ovális kitűzőket készítsek, de most megint kedvet éreztem hozzá. A múltkor ugyanígy voltam a lovacskákkal is:)))









És egy egérpad, szintén egy régebbi munkám után szabadon, megrendelői kérésre:


hétfő, október 05, 2009

A legújabb kitűzők




Készülök a WAMP-ra. Vasárnap lesz, de nem a megszokott helyen-nehogy a Gödörbe menjetek-hanem az Iparművészeti Múzeumban, ami különösen kedves hely a számomra. 

Mint látjátok, kísérleteztem más színekkel is, de változatlanul a fekete és a piros tetszik igazán.
Készült egy sárga cérnával is, de még nem tudom eldönteni, hogyan fejezzem be, vagy hogy egyáltalán befejezzem-e, mert nem elég hangsúlyos, hiába készült mustársárga, vastag tűzőcérnával.