hétfő, május 11, 2009

Bicikli


Tegnap visszavonhatatlanul megérett bennem a döntés. Kell nekem egy bicikli. Nagyon-nagyon...
Mostanában, hogy végre jó idő van, imádok kiülős, koncertes, kertes helyekre járni. Az ide sláger a Kertem nevű hely a Városligetben. Csak hát messze van, és éjszaka már nem jár a metró, taxizni, főleg ha egyedül vagyok, ki nem állhatok. Nem tudom miért gondolják úgy a taxisofőrök, hogy mindenképpen beszélgetniük kell velem. Úgyhogy inkább sétálok. Tegnap sikeresen el is tévedtem. A Stefániára akartam kijutni, de valahogy teljesen máshol sikerült előbukkannom az erdőből. Hiába, a női tájékozódás. Persze nem zavart a dolog, imádok éjszaka sétálgatni, és gondoltam, majdcsak jön előbb-utóbb egy ismerős utca. Jött is, de inkább utóbb:))) Szóval veszek egy biciklit, és felderítem a várost.
Amikor tizenegy évvel ezelőtt felkerültem Pestre, letettem a biciklizésről, pedig otthon egy lépést sem tettem nélküle. Nyáron naponta többször is irány a közeli tó, ami egy gyönyörű erdő közepén van, többször átúsztam, azután egy jó könyvvel kifeküdtem a partra. Csend volt és nyugalom. Imádtam.
Itt Pesten úgy éreztem le kell mondanom erről. És tényleg veszélyes, de nem érdekel. Állítólag Szentendre felé még egy tó is van, ahol lehet fürödni:))

Úgyhogy most biciklit keresek. Jelenleg ő a kiválasztott, de még változhat.





13 megjegyzés:

szarvasmici írta...

Elképzeltelek rajta egy hosszú szoknyában, lobogó hajjal, mosolyogva, amúgy békésen sétabiciklizni... mint a francia filmekben. Egy kis kosárkát is látok a járművön, amibe beleteheted az olvasnivalót, vagy a kézimunkát.
A sportos, hegyikerékpár valahogy nem jön elő Veled kapcsolatban.

Ledeczki Anna írta...

:)))))

Pedig eddig csak mountainbike-om volt, abból is kizárólak férfi vázas:)

Igen, kosarat is szeretnék:)

kwandera írta...

Épp most hétvégén kaptam egy ÚJ BICIKLIT!!!! :D
Úgyhogy átérzem!
Írni is akartam róla lelkesedésből, aztán...

Imádok biciklizni, mindig szerettem. Talán mert sosem volt saját bringám, pedig nagyon-nagyon vágytam rá.
Életem első biciklijét 3 éve kaptam a barátomtól. Egy montit. Biztonságban éreztem magam vele/rajta, még autók között is mentem, meg hegyről le terepen. :))
Aztán egy gyönyörű július 29-én, a János-hegyi kilátóból lejövet, Melindácska annyira belemerült abba az érzésbe, hogy szabad, a szél és a nap és a száguldás annyira lenyűgözte, hogy észre se vette, hogy fék nélkül megy.
Az eredmény: eltörtem a térdem. Műtét (életemben először!!!), fél év táppénz, mankók, gyógytorna...
Pedig abban a hónapban több előjele is volt, hogy valami történi fog. ( A barátom bringája egyszer csak tengelytörést szenvedett útközben, aztán elütötte egy autó-szencsére egy karcolással megúszta, aztán ellopták az én Elsőmet. Az égiek se akarták, hogy biciklizzek! Amivel végül elestem az a barátom régi törött-javított bringája volt)

A tavalyi évben aztán kimaradt a biciklizés, most viszont már nem bírtam magammal. Újra érezni akartam!
Én amolyan béna biciklizős vagyok, az elindulás, megállás, nem tartozik az erősségeim közé, nem beszélve a kanyarodásról! :) Balra pl. nem tudok.
Nna és most még hozzá félek is! Nem gondoltam volna. Ráadásul a város tele van azokkal a kis oszlopokkal, sokszor a járda/bicikliút közepén. Úgyhogy fel is sikerült avatnom úgy, hogy rendesen nekimentem az egyiknek! Iszonyú béna vagyok! :)))
A biciklinek szerncsére nem lett baja, én viszont megint megjártam :)), most az egyik gyűrűslábujjam (szegényke! :)) sínylette meg. (Este már az egyik fórumon röhögtünk, hogy mennyi szerncsétlen lábujjtörött ember van... :)))
Na de azért a rómaira csak kimentünk, jó is volt, igaz a hegyre haza, már nem sok erőm volt feltekerni.
Aztán vasárnap is tekertünk egyet, de továbbra is félek...
Remélem belejövök.

Hááát ez volt biciklizésem rövid története. :D
Ne haragudj!!!!!

anyahajó írta...

Én is most készülök a régi bringámat felhozni Pestre. A munkahelyem kábé 10 perc lenne bringával, gyorsabb, mint villamossal. Csak még azt nem tudom, hogy lehet megoldani, hogy se olajos, se izzadt ne legyen a ruhám. Választottad nagyon csinos egyébként. Az enyém külsőre ronda, de legalább nem akarja ellopni senki. Remélem. :)

Ledeczki Anna írta...

Hát ez elég rosszul hangzik :( Én nagy biciklis vagyok, de csak terepen. Hogy mi lesz velem az autók közt a városban, főleg a bejegyzésed után, már el sem tudom képzelni...

Bár most hogy belegondolok egyszer egy versenybiciklivel belehajtottam egy csatornatető résébe. Megakadt az első kerék, a hátsó felemelkedett, és egy hatalmas bukfenc, de semmi bajom nem történt:)

Azért ezen a "balra kanyarodni nem tudok" részen elég jót nevettem (bocs) :))

kiseri írta...

Pont azt akartam írni, hogy ne ijesszétek már el Annát! Igaz, hogy a kisméretű (és még kétballábas is) gyerekeim miatt évek óta autózok, de nagyon vágyom már kerekezni!!! És igen Anna! van Szentendre felé tó(több is, ne az Omszki tóra menj!!!), meg dunapart és bringaút ki Szentendréig, szuper hely! Én ezen a bringaúton nőttem fel...:) komolyan, kutyákkal, meg éjszakai fürdőzésre, meg csónakházba, szóval kifelé is fedezd fel a bringautakat!
Sok sikert és maradandó örömet a bringázásban!

kwandera írta...

Jaaaj, nem akartalak én elijeszteni, csak szerintem érdekesek a jelek, mire figyelünk, mire nem.
Meg inkább vicces, hogy tényleg ilyen béna béla vagyok.
Nevess! :))
Ha terepen jól mentél, nem fog a város gondot okozni!
Vagány vagy!!!!
:)))

panyizsuzsi írta...

Omszki tó. Ha jösz csörögj előtte!
Én a múlt héten vettem. Pénteken eltekertem a 8 évessel a 3 utcára, hegyen lévő!) pékségbe. Alig tudtam kimondani, hogy 6 almás pitét kérek. A 8 éves meg mondta, hogy ez nem is volt komoly túra, mert Ő az Omszki tó Leányfalu viszonylatra bukik.

Rita írta...

Bicikli rulez :o) Én is most akarok venni. Nekem az a kalandos bicikli-történetem, hogy kiskoromban elfelejtettek megtanítani bringázni, és 18 éves koromban elkeveredtem egy sporttáborba, amiben volt egy ausztriai hegyi bringás túra. Kicsit cikinek éreztem, h be kellett vallanom, hogy bocsi, hát ez nekem kimaradt az életemből :o), de aztán meg élveztem, h én lettem a nap sztárja :o) azóta kedvenc a bringa, bár én csak természetben, meg falusi utacskákon merek.

nana írta...

:)
a tavas programból engem se hagyj ki :)
és meg kell mondanom, h ez a bicikli zseniális! (mármint ránézésre, érzésre)

Mónika írta...

én is ezen a héten veszek egyet:)) van ugyan egy nagyon régi montim, akit nagyon szeretek, de kell a családba még egy, és én kapom az újat:))jesssssz

Ledeczki Anna írta...

Hát ez szuper. Ha így terjed ez az őrület, reménykedhetek benne, hogy szépen lassan eltűnnek az autók az utakról?!!! Na jó csak álmodoztam:))

Ha megvan a bicikli -ami kissé még odébb van, egyéb halaszthatatlan feladataim miatt- összehozunk valami közös, biciklizős, fürdőzős napot:)

enigma írta...

Nyírjes :)..én is nagyon szerettem, táboroztam is ott :)