szerda, október 31, 2007

Eredetiség

Lehet bármilyen szépen megvarrva valami, ha az nem saját elképzelésből született, egyszerűen nem tudom értékelni, mert hiányzik belőle az ami számomra a legfontosabb, az egyéniség, az ötlet.

Azt megértem, hogy ha valaki még sosem varrt babát, az először sablon alapján készíti el a testet, és így megtanulja a készítés technikai menetét is. (De utána lépjen tovább, készítsen saját sablont, vagy változtasson a meglévőn.)
A baba persze csak egy példa, így van ez minden másnál is. Hogy tovább tudjunk gondolni valamit, ismernünk kell a megvalósítás lehetőségeit, tisztában kell lennünk az alapokkal.
De ha a forma megváltoztatása kezdetben gondot is okoz valakinek, legalább ne használja ugyanazokat a színeket, mintákat, mint amik a fotón is szerepelnek(ez már tényleg csak ízlés kérdése, nem kíván tudást)!

Én is varrtam már Tildas-macskát, a mai napig nagyon szeretem, tűpárnának használom, de ez csupán egy másolat, bárki képes elkészíteni, aki egy kicsit is tud varrni.

Ez még a kezdet kezdetén volt.

Azóta tudatosan is dolgozom azon, hogy véletlenül se használjam fel más ötletét! Néha annyira elcsábulnék, és megvarrnék például egy gyönyörű, újságban látott figurát, de nem teszem.
Csupán elraktározom a látványt, és egyszercsak, a sok-sok elraktározott kép (persze minden más is, ami hatással van rám) összeáll a fejemben egy új ötletté, ami már csak az enyém, és ezt már szívesen megvarrom, és szívesen büszkélkedek is vele.

csütörtök, október 18, 2007

Angyalkák

Már karácsonyi lázban égek. Még soha nem kezdtem el ilyen korán készülődni az ünnepekre, mégis úgy érzem nem lesz elég ez a két hónap arra, hogy mindent megvalósítsak, amit szeretnék. Tele vagyok ajándékötletekkel, és persze a boltomat is szeretném feltölteni mindenféle karácsonyfadísszel, és egyéb dekorációval.

Ez a kövérkés angyalka is a boltomba került, és bár a legjobban annak örülnék, ha valakinek tetszene annyira, hogy meg is vásárolja, mégsem lenne könnyű megválni tőle. (de majdnem minden alkotásommal így vagyok, kivéve amit személyre szólóan, ajándékba készítek, mert azt egy perceg sem tekintem a magaménak)



Ez az angyalka pedig egy kedves kolléganőmnek készült, aki most ment nyugdíjba. A szívecskébe az ő nevét hímeztem.




Towábbi képek az angyalokról a képgalériámban: http://www.flickr.com/photos/ledannapatchwork

Az első angyalka megvásárolható: http://www.ledannapatchwork.etsy.com/

péntek, október 12, 2007

Esküvői csokor

Tudom, hogy a hagyomány másként kívánja meg, de imádok virágot kötni, úgyhogy egy percig sem volt kétséges, hogy magam készítsem az esküvői csokromat!
Semmi különös, csak egy egyszerű kb. 60 szálból álló rózsacsokor szorosan, gömb alakban kötve, organzaszalaggal!



Ilyen volt(ez kb. 100 szál), szerintem így volt a legszebb:






És ilyen lett (kb. 60 szálból):





És itt láthatjátok a kezemben:

szerda, október 03, 2007

A tűzés rejtelmei - megvilágosodás nélkül!

Egy többféle szálsűrűségű anyagból és színből álló takarót tűztem BSR-rel, de pár óra után elkezdett öltéseket kihagyni, ami elég bosszantó tud lenni, mert ilyenkor vissza kell menni arra a pontra, ahol az öltés kimaradt, majd folytatni a mintát, és így egy vonal helyett kettő lesz, ami elég ronda.

A gép használati utasítása szerint ez tűprobléma, így hát kicseréltem a tűt egy hegyesebb quilt-tűre, de semmi változás, majd újabb tűcserék következtek, de semmi. Majd alsószálcsere következett, de ha egy ideig működött is a dolog, később újból visszatért a probléma.

Na jó, nyugi, nem baj, hogy a takaró már tele van a tű ütötte lyukakkal, és órákat töltök a varrás bontásával, majd egy újabb tűcsere után századszor is nekifutva, reménykedve, remegő kézzel, bízva a csodában, hopp, újabb varráskihagyás......megbolondulok, valamit földhöz kell csapnom....aztán újabb próba, gép szétszedhető részeinek szétkapása, portalanítása, de minden változatlan.

Utolsó nekifutás. A BSR-t használtam, és derengett valami, hogy valakinek már voltak hasonló problémái vele. Hát utánanéztem a fórumon, mielőtt még kidobtam volna a csodagépet az ablakon-na jó ez túlzás, de már elég erőteljesen szentségeltem, ami miatt a férjem is kezdett kissé ideges lenni.

Na szóval ott azt találtam, hogy a BSR nem szeret egyes színeket, sőt a hirtelen színátmeneteket sem szereti! És az sem mindegy neki, hogy milyen a szálszerkezete az anyagnak! Hát elég kis kényes szerkezet! Tehát nem volt véletlen, hogy hol működött, hol pedig nem!
Úgyhogy kikapcsoltam BSR-t, és a sima szabad gépi tűzést használtam, amitől egy fokkal jobb volt a helyzet, de még mindig akadtak kihagyások!
Másnap irány a foltvarró bolt, tanácskozás az eladókkal, de eredmény nincs! Vettem egy hímzőtűkészletet, és egy guriga cérnát alsószálnak!

Hazamentem, tűcsere, alsószálcsere, a felső szálat is megfeszítettem egy kicsit, mert korábban nullán volt, ja és nincs bekapcsolva a kislámpa(állítólag a visszatükröződő fény is megvadíthatja a BSR-t), és láss csodát, minden gyönyörűen működik, egészen addig, amíg egy műszálas anyaghoz nem érek, amin kis festett virágok vannak. BSR kikapcs, és minden nagyszerűen működik, csak ki kell kerülni a virágokat, mert ott változatlanul kihagyja az öltéseket!

Szóval nem tudom mitől oldódott meg a probléma, szerintem mindentől együtt.

A tanulság, amit a fórumon már többektől hallottam, de én még nem éreztem eddig, hogy minden gépnek lelke van, ki kell ismerni, meg kell tanulni bánni vele, együtt kell működni vele!